Keresés

Virágnyelv

Pontosan húsvétkor kezdődtek a problémák, amikor egy szép délelőttön a tenyeremben tartottam az életem – és annak megrontóját – aminek a lelke egyszer csak darabokra hullott… Próbáltam újraéleszteni, babusgatni, megmenteni, de a beltartalom rohamos léptekben a halálára készült. Murphy törvénye utolért. Elromlott, mert nem vigyáztam rá. Elromlott, mert más fontosabb volt, mint ő. Elromlott, mert túl sokat vártam el tőle, kínoztam, nyüstöltem, kierőszakoltam belőle a maximumot. Amikor az ember látja, hogy itt a vég, hirtelen mindent elkövet annak érdekében, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot. Biztonsági mentések sorát elvégzi, menti a kapcsolatokat, fotókat, emlékeket és azokat, amik még menthetőek. Szakértők, vagy kevésbé szakavatott emberek véleményét kikéri, miközben ép ésszel tudja, hogy nincs tovább: el kell búcsúzni egymástól. Nem frissítettem gyakran, mert mindig akadályokba ütköztem. Nem tudtam felhőtlenül létezni és örülni az élményeknek, megosztani az impulzusokat, mert nem volt biztosított a háttér és az eszköz. Nem hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet, mint annyi mindenkivel. Ördögi, huncut mosollyal ki kell mondjam…

…meghalt a telefonom.

Napokig nem voltam érdemben elérhető, csak percekre, ami kezdetben eléggé megviselt, pláne mert az életem a mobilomon van, azon keresztül dolgozom, parkolok az autómmal, frissítem a blogom, készítem és szerkesztem a fotóim, navigációs segítséget kérek tőle, általa kommunikálok a családommal és a barátaimmal. Amikor dugóban ültem, mindig “ő” segített eltölteni az időt: zenét hallgattam rajta, olvastam az e-maileket, néztem a hétvégi időjárást. Az életem részévé vált. Micsoda közhely, de milyen igaz: az ember addig amíg adott számára valami, nem fogja fel az értékét annak, amit a kezében tart, vagy amiben él. Amint az megszűnik, kikerekedett szemmel esik le a tantusz, hogy egyedül maradtunk a világban. Legalábbis én így éltem meg. Már majdnem olyan volt ez, mint egy szakítás. Tudom, nem helyénvaló emberi kapcsolatokkal egy kalap alá venni egy telekommunikációs eszközt, de valljuk be, ezzel a tenyérnyi kütyüvel lassan több időt töltünk, mint a szeretteinkkel. Pláne a mai generáció, aminek nagyjából én vagyok a “vége”, azaz a tőlem fiatalabbak abszolút függővé válhatnak, a harmincas korosztály talán már le tudja tenni a kezéből úgy, hogy nem gondol arra, “posztolni kéne valamit az Instagramon”.

Azt kell mondjam, napokra visszakaptam az ÉLETem. Mondom úgy, hogy most is online felületre írok, és változatlanul ebben látom a jövőt, de mondom úgy is, mint a homokozóban felnőtt gyerek, és nem tabletes Vuk-on. Amikor a dugóban hazafelé nem tudtam nyomkodni a telefonom, kénytelen voltam figyelni a környezetemre. Megfigyeltem az embereket a zebrán, próbáltam olvasni a szemükből, figyeltem az utcákat szegélyező házak ablakait, az üvegtetőmön át a felhős égboltot és a csepergő esőt, a Lánchíd pilléreit alulról, amikor áthaladtam alattuk. Csodálatos pillanatok ezek.

Persze nem engedhetem meg magamnak, hogy telefon nélkül legyek, elvégre már nem élünk a “3210-es őskorban” (de szép is volt, amikor csak kígyós játékkal lehetett elütni az időt suli felé a buszon) tehát már újra elérhető vagyok, újra itt pihen mellettem egy alma, de valami változásnak indult, amit folytatni szeretnék. Nem szabad ennyire alárendelnünk magunkat a technikának, bármennyire is szeretnék tőlünk, földi halandóktól elvenni a gondolkodási képességünk egyre nagyobb részét. Valamelyik nap megdöbbentem magamon, amikor azért nem ültem be az Arany János utcába ebédelni egyedül, mert eszembe jutott, hogy nincs használható mobilom, és nem lesz mit nyomkodni evés közben… Szégyen, hogy itt tartunk! Azért írom többes számban, mert bizony kétoldalas tükröt tartok magam előtt. Egy másik nap pedig arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő asztalnál ülő két barátnő amint helyet foglaltak, az addigi csacsogást felváltotta a síri csend. Odanéztem és szomorúan láttam, hogy mindkettő szájában a okostelefonja, amin épp chateltek egy harmadik -illetve negyedik – féllel, aki nincs is jelen. Ahelyett, hogy egymással beszélgettek volna. : ( (Én vagyok maradi, vagy ez tényleg gáz? – már bocsánat a szlengért.)

Összegezve, lehetőségem nyílt az elmúlt napokban minden zsigeremmel megélni az élet értékeit: hétfő délelőtt például egy nagyon kedves Olvasómmal kávéztam együtt a kedvenc bisztrómban, ahol kivételesen nem az online mozgásokat néztem, nem fotóztam le azt, hogy épp mit eszem és nem töltöttem fel az Instagramra, hanem maximálisan odafigyeltem a partneremre, őszintén beszélgettünk mai, értékes témákról egy kapucsínó, limonádé és egy croissant társaságában. A telefonom kijelzője helyett arra a gyönyörű csokorra pillantgattam, amelyet Renkától kaptam, aminek páratlan szépsége még itthon is örömet okoz ha ránézek. Nem készítettem róla mobilfotót a helyszínen, hanem a szememmel fényképeztem le, ahol örökké friss, illatos csokorként fog élni, ami megédesítette az esős napok utáni első ragyogó tavaszi szellőt és a napsütötte asztalunkat a teraszon… Ezek azok a momentumok, amelyeket egy meghibásodott telefon sem vehet el tőlünk. Sőt, senki sem. Amikért nagyon hálás vagyok.

Ennek a impressziónak kapcsán pedig inspirálódtam az interneten, és egyben legyen is a soron következő bejegyzésemnek a témája, hogy miként lehet ízlésesen átadni, szállítani, dekorációként használni a természet változatos kicsi kincseit. El lehet szakadni a klasszikus porcelán vázától – noha az én virágaim is most abban illatoznak – de nyitott vagyok az újra, és ha erre másokat is inspirálhatok, vagy jó kedvre deríthetek, miért ne osztanám meg a következő virtuális csokrokat?!

Kommentár nélkül, vegyünk egy nagy levegőt és…


6fa9aa5d13a3a760f28cb81978a7b8f2
8e274d0d5edd621691893ddd2ec5847e
10a179b4120e70ee20ebd763f04bc0dc
74b969e44b18a9bd4f7a7c062f2cb643
170ac6fe9b3328baca7b2a7cbd35b636
b0d9c94a9e9896f8c1a8687dcacc8b8f
6592822da01f2a7b8a883a7fcf3ab1f1
321263176639500216c78b25d847eef5
fafd34955fd01b8c4d307002d2250835
7e4c722f267102c02fcebd4bf212efc1
d948b348bcd90c131cb5c7a466fee09d
c18fdcdf62166cb77505e6a6b8147ba4
d48c9eb6481efe7f6fbf625be7053fb6
da5ccb4da18f3149af6a1bd5c89d7d98
fdf9cae7e2230497b0a0e47c677abdb8
e1ec77a4b1f40c07747e3c0c0d27d4f7
e7c0cecca3439ea373c9ad67790b340a
2fad34c946b457f8ba50205c80012534
1ff57fea597e6a083fb7859b02ec53cb
2fec1eb80b1a905669ac2deb798ecafe
8b542dac20da10ad89e1daaf48f2c801
b719e6f4ef43203f2fff0bf08dc48996
c1fd25d1a5f4353d8a383d0b18953e06
e5fcbd81a3c0a5ddfb42060eed9a45ed

…induljon frissen ez a közel harminc fokos csütörtöki nap. Réka : )

#decoration #flower #inspirationspring

7 megtekintés0 hozzászólás