Keresés

Színre szín


fotó 2

A mostani outfit épp aktuális a jelenlegi szeszélyes és változó időjárásban. Elég egy melegebb pulcsi, vagy kardigán egy rövidnadrághoz, egy zárt cipőhöz, hogy jól érezzem magam, és biztonságban tudjam az egészségem is. Most lehet a legkönnyebben megfázni nem csak az alulöltözöttség miatt, hanem mert a páradús légkörben gyorsabban szaporodnak az egyes megfázásos betegséget okozó bacik is. Ezúttal is lekerült a tűsarkú, amit egy kényelmes tornacipővel helyettesítettem. Ez illik a laza stílushoz, a színkavalkádhoz, amibe ezúttal bújtam. Bár a már-már mániás szeretetté vált fehér szín szinte minden megjelenésem alapja, szívesen adok hozzá némi élettel teli színt is az izgalmasság jegyében. A színek és stílusok hatást gyakorolnak viselőjére, ezt magamon is megfigyeltem. Ebben az esetben a fotózáskor lendületesebb voltam, vibráltam, és feltűnt, hogy az Erzsébet téren körülöttem nagyon sokan “felfedeztek”. Pedig amikor fotózunk, nincs sztár allűröm (mondjuk soha), nem keltek feltűnést, hanem csendben és fegyelmezetten végzem a dolgom. De akkor valahogy mégis a környezetem felfigyelt a jelenlétemre. Ezt pedig az kisugárzás mellett egyértelműen a színeknek tudom be.

Kértétek, hogy írjak a színekről pár gondolatot. Kettős érzéssel teszem, egyrészt mert ritkán öltözöm paradicsommadárnak, noha gyönyörű a szemnek, és minden tiszteletem a bevállalós viselőjének, másrészt a blog kezdetén, az első stílus bejegyzésben kikötöttem néhány magam alkotta szabályt, amiben szerepelt többek között az is, hogy nem szeretnék látatlanban több ezer emberre ráhúzni egy-egy öltözködési sémát azzal, hogy osztogatom a tanácsokat, hogy ki mit viseljen. Szívesen teszem ha megkérdeznek levélben, vagy személyesen, de nem ez a fő tevékenységem. Abban viszont egyet kell értenünk, hogy a színharmónia és az egyensúly megléte az öltözködésünkben az egyik legfontosabb alappillér és kulcs a jó közérzetünkhöz. Éreztétek már azt, hogy belenéztetek a tükörbe, és sugároztatok abban, ami rajtatok volt? És olyat, mintha nem is Ti lettetek volna a tükörben, mert annyira borzalmas volt, nem is a ruha szabása, hanem valami más. Bizony, a színek. Az alkati adottságokat most nem taglalom, talán majd legközelebb, viszont a bőrtónusnak és a színeknek szoros kapcsolatuk van egymással. Ilyenkor nyáron a legtöbben barnábbak, ezért jól áll egy-egy igen feltűnő darab is. A kevésbé bevállalósak választhatnak maguknak egy semleges színt (ezek például a szürkék, barnák, a bézs, valamint a tengerészkék, aminek különlegessége, hogy mindenkinek nagyszerűen áll – ezeknek a színeknek a különböző árnyalataival lehet játszani bőrszínnek megfelelően) és ehhez a bázis színhez lehet hozzáadni az élénkebbeket. A hideg típusoknál (mint amilyen én is vagyok) például egy szürke jól mutat a rózsaszín árnyalataival, vagy lilákkal, természetesen az örök feketével és fehérrel. A meleg típusoknál egy középbarna alapszínt lehet fűszerezni akár egy limemmal, vagy narancs és árnyalataival. -Ezek voltak a biztonsági játékosoknak szóló sorok. Az extrém pillantásokat kedvelőnek gyűjtöttem néhány képet, amely inspirációul szolgálhat azoknak, akik nem kicsit exhibicionisták.:) Megjegyzem csodálatosak, de ha nekem a bal középsőt kéne viseljem egy napra, biztosan robbanna a retinám, és másnap reggelig pörögnék! Viszont ha megnézzük egyenként a szetteket, nem lehet azt mondani egyikre sem, hogy túl sok. Mert bennük van a harmónia, az egység, akár egy citrom-navy-fukszia, vagy épp a lágyabb babaszíneket vesszük szemügyre. Ez ugyanígy a különböző mintákra is igaz. Körmölhetnék még hosszú sorokat a témában, de tartom magam az elveimhez, különben is, az élet minden területe egy iskolapad, amiből csak úgy nem állhatunk fel akkor, amikor kicsengetnek… A stílusunk kialakítása is ilyen tanulás, amiben sokszor óriásit hibázunk, bőven kapunk “füzetből kilógó kapákat”, de a hibákból való tanulás sokkal célravezetőbb, mint a szájbarágás.

fotó 4

Fotó: Pinterest

Az inspiráció montázs után az én szettem egy erősen konzervatív változatnak tűnik, persze minden viszonyítás kérdése, mert ha abból indulok ki, hogy ez a bő pulcsis, lezser öltözködés nem világom, ez esetben én is kiléptem a komfortzónámból, ami mint tudjuk olykor igazán pezsdítő. Köszönöm Gábornak a fotókat, aki vitathatatlanul visszaadta a múló percek, a nyári naplemente, és a rozézós-beszélgetős este feelingjét.


fotó 2 (2)
fotó 1 (3)
fotó 2 (3)
fotó 1
fotó 5
fotó 3

Mellesleg, ha már színek: épp most főzünk Anyuval almás céklakrémlevest. Recept? ; )

Szép délutánt, Réka : )

Fotó: Stiglincz Gábor Styling: One Fashion Angency and Retail Rövidnadrág: Annaeva Pulcsi: Aimée “LOVE” karkötő, amit azóta sem vettem le: NYD Szemüveg: RayBan Cipő: Tommy Hilfiger – Köszi Dóri! ; )

#fehér #outfit #szín

9 megtekintés0 hozzászólás