Keresés

Gyilkosság a konyhában

Idén először készítettem el a kedvenc cookiemat, azaz “csokis sütim”. Ez utóbbit azért tettem idézőjelbe, mert a cookie az cookie, csak mi adunk neki mindig valami más nevet, mert talán szégyenlősen a “kuki” szót nem szívesen használjuk. Klasszikusan úgy kezdődik a recept, hogy “a vajjal keverd habosra a cukrot…” Ezerszer végeztem már ezt a fázist, de most, ez a momentum egyszerűen kinyírta a robotgépem. Ezzel meg is magyaráztam a mai bejegyzés krimibe illő címét. Valószínű túl hideg volt a vaj, amit nem tudott eldolgozni a gép, beleragadt a keverővillákba, nyekkent kettőt-hármat és örökre lezárta szemét… Ha már krimi, ma olvastam, hogy az egyik kedvenc íróm, a krimi regények nagyasszonya, Agatha Christie, Shakespeare mellett a világon a második helyen áll a legnagyobb számban elkelt könyvek listáján -a Biblia után.

Maradt tehát egy félkész tészta, és mivel én nem szeretek dolgokat félbehagyni, folytattam kézi “meghajtással” az összeállítását. (Ez a baleset kiküszöbölhető lett volna, ha a vaj szobahőmérsékletű.) Sajnálom szegény robotgépet, mert sok szép, közös emlékünk volt, de talán megérezte csalárd gondolataim, amint már egy ideje másik roboton járt az eszem. Írok is a Jézuskának, őt pedig örök nyugalomba helyezem…


20131110-213355.jpg

Dupla csokis cookie Hozzávalók: 200 g barna cukor (lehet nyírfacukor is) 1 darab (250 g) Rama margarin 2 db tojás 450 g liszt 1 csomag sütőpor 5 dkg holland kakaópor (cukrozatlan) 2 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé 1 tábla fehér csokoládé •180 fokra előmelegítettem a sütőt. •A cukrot a margarinnal habosra kevertem. •Hozzáadtam a tojásokat. •A kakaós lisztben elkevertem a sütőport, majd a keverékhez adtam. (Eléggé “porzik”, szóval csak apránként.) Az összedolgozás végén minimális tejet (kb. 1 decit) hozzáöntöttem, hogy lazább legyen a tészta. •Legvégül az apróra vágott csokoládékat egyenletesen a masszába forgattam. Tipp: a csoki összetörése kissé piszkos munka, de ha két folpakk közé teszem a kockákra tört csokikat, majd húsklopfolóval nekiesek, megspórolom a takarításra elvert időt. •Enyhén nedves kézzel golflabda méretű golyókat formáltam belőlük, sütőlapra rendezgettem, a tenyeremmel, ujjaimmal kilapítottam őket, majd 10 perc alatt készre sütöttem az első adagot. (A sütésnél meghíznak, ezt az elhelyezésnél szem előtt tartottam.) Amikor lejár az idő, még lágy a tészta, de pár perc alatt elnyeri a megfelelő állagát, amit napokig meg is tart. Ellenállhatatlan amikor meglepetésszerűen a fehércsoki darabokra ráharapok! Férjek kedvence az álmos, reggeli kávé mellé, és persze az enyém is -csak nekem egész nap. Vigyázni kell, mert nagyon eteti magát!


20131110-213341.jpg

20131110-214121.jpg

Réka

#cookie #csoki

9 megtekintés0 hozzászólás