Keresés

Diótörő és a leopárd

Odakinn a háztetőket, a kopasz fákat mindenütt puha hó borítja, amelyet helyenként aranysárgára festi a házak ablakán kiszűrődő meleg fény. Öröm, igzatott készülődés és a gyermekek kacagása hallatszik. Megérkeznek vendégségbe a szülők, a gyerekek, és mindenki kedvence, a mókás bácsi is, aki mindig valami különlegességgel szórakoztatja közönségét. Szívélyes öleléssel üdvözlik egymást, szinte érezhető a szeretet és a békesség, az öröm a melegséggel teli otthonban. A csillogó szempárokkal teli várakozás egy pillanat alatt értelmet nyer, amikor hirtelen kitárul a szoba ajtaja, és ott pompázik a gazdagon díszített, csillogó, hatalmas karácsonyfa, körülötte sok-sok ajándékkal. A gyerekek izgatottan táncolnak, ugrándoznak, futkároznak, majd az ajándékok kiosztása köti le a figyelmüket… Ez volt életem legkedvesebb meséjének színpadi kezdőképe, ahogyan én éltem meg. Ugyanis kisgyermekként az a megtiszteltetés ért, hogy néhány évig táncolhattam a híres, karácsonyi mesebalettben, a Diótörőben. 7 éves koromtól 9 éven keresztül klasszikus balettra jártam, és a sok-sok előadás mellett lehetőséget kaptam már egészen kicsi lányként a Miskolci Nemzeti Színház színpadára lépni. Mindig valamikor ősszel kezdtük a felkészülést, és egy héten többször, iskola után jártunk a próbákra, hogy összeálljon a koreográfia a karácsonyi előadásokra. 3 év alatt teljesen a részemmé vált a Diótörő, aminek köszönhetően ma sem tudom elképzelni a karácsonyom úgy, hogy ne nézzem meg valamelyik balett-társulat előadásában. 2 éve ezért Londonig repültünk, hogy szilveszter este láthassam a mesét, ami meghatározta a gyermekkorom, és minden bizonnyal a személyiségfejlődésemben fontos szerepet játszott. Itt is meg kellett mászni a szamárlétrát. Az első szerepem a “játszó gyerek” volt, amit negyedmagammal táncoltunk el. A szerep részletei nem is igazán fontosak, hanem az emlék, amit a minap Anyuval reggeli közben nevetgélve felidéztünk: a jelmezek az 1800-as évek végét idézték. Engem pedig nagy valószínűséggel kisfiúnak öltöztettek, mert egy sötétbarna, kordbársony mellényt, kabátkát, és térd alatt érő nadrágot, jó vastag harisnyával, valamint fehér, ropogósra vasalt ingecskét kellett viselnem a színpadon, megfejelve egy hasonlóan “trendi” svájci sapkával. Aha persze. Azaz kellett volna… Magától értetődő lenne, hogy ma akár egy túlkelt kenyértészta jelmezben is kimennék az emberek elé, ha a szerep azt kívánná meg, de akkor az istennek sem akartam felvenni magamra azt az otromba göncöt! Anyu könyörgött, és szerintem már a fél játékboltot is beígérte nekem, de én a hatalmas krokodil könnyeimmel az arcomon nem, és nem engedtem az igazamból, hogy olyan béna ruhát bizony fel nem aggatok magamra. Aztán végül, körülbelül 10 perccel a színpadra lépés előtt megtört a jég, és látván, hogy a többi négy lurkó is beöltözött, nem akartam szégyenben maradni, nagy duzzogva gyorsan magamra kaptam a ruhákat, és hang nélkül lenyomtam az előadást.

A személyes öltözködésről alkotott határozott véleményem felnőttként is hozom magammal (bár bevallom nem töretlenül, ugyanis alig néhány évvel ezelőtt olykor engem is utólért egy-egy átgondolatlan baki, és gyakran inkább eklektikus volt a megjelenésem, mint letisztult). Van, aki korán, de olyan is akad, aki egész életében nem találja meg a stílusát, és jó esetben mások utánzásával igyekszik láthatóvá válni. Nekem elég volt 2-3 év, hogy lassan kikörvonalazódjon a stílusom. Nem volt könnyű, mert sokszor kellett nemet mondani. Ez is egyfajta tudatosság. Hiába tetszenek a hosszú szoknyák, de mivel nekem nem állnak jól, nem halmozom fel őket a gardróbban. Ennyi. Azt hiszem, ma már tudom mely színek állnak jól, milyen hossz, milyen fazon, hány centi plusz magasság. Az ember nem lenne ember ha nem hibázna, néha velem is megesik. Olyankor azt érzem, kilépve az ajtón, vagy az első szembe jövő tükörben megpillantva magam, hogy valami nem stimmel, nem érzem jól magam. Nem túl jó érzés, olyankor bárhol vagyok, rámtör, hogy haza akarok menni -legalább átöltözni! Ezért igyekszem elkerülni ezt a kellemetlen érzést, amire jó taktika, hogy mindig a kevésből építkezem fel.


20131114-231532.jpg

20131114-231655.jpg

20131114-231726.jpg

20131114-231747.jpg

20131114-231807.jpg

20131114-231837.jpg

20131114-231906.jpg

20131114-232007.jpg

20131114-232121.jpg

Réka

#elegáns #leopárd #fekete #ballonkabát #stílus #bézs

13 megtekintés0 hozzászólás