Keresés

A világ, ami belül van


20131223-023449.jpg

A bejegyzéseim általában csak elkezdem írni, majd mielőtt közzétenném, az utolsó pár percben kapja meg a koronáját, azaz a címet. Most pont fordítva volt. Napok óta fogalmazom ezt az irományt, mondatfoszlányokat ugyan folyamatosan jegyzeteltem, de csak most jutott időm arra, hogy összegyúrjam egy egésszé, hogy egy “illatos mézeskalács” váljon belőle. Annyi-annyi érzés van most bennem! Köszönhető az adventnek is, ilyenkor előtérbe kerül a szeretet, ami nagyobbra tárja a szívek kicsi ajtaját. Az év úgy 335 napján elfelejti a világ jókora része, hogy van szív is, amivel ugyanúgy képesek vagyunk látni. Elfelejtünk szeretetet adni, ezáltal kapni sem kapunk annyit, amennyire pedig szüksége volna minden egyes embernek. Ahogy eljön az adventi időszak kezdete, gombnyomásra elindítjuk ezeket a csodálatos, de eltűnni látszó érzéseket, mintha a minden évben kötelező karácsonyi albumnál nyomnánk meg a “play” gombot. 4 hétig szólnak a dallamok, aztán folytatjuk az életünket pont olyan életuntan, és pesszimizmussal teli, mint ahogy előtte. A minap egy ajándék üzletben a kissé mufurc, fura figura tulajdonosnővel szóba elegyedtem, miközben pakolta a polcokat. Mosolyogva beszélgettem vele, és láss csodát, pár perc alatt a karácsonyi őrülettől mérges ráncai kisimultak, és ő is felhőtlen mosolyra fakadt, úgy beszélgettünk, mint két jó ismerős. Elmondta, hogy épp albérletet keres, tudok-e a környéken, mert az újságban nem talált megfelelőt abból a néhány hirdetésből. Javasoltam neki az internetet, és gratuláltam neki az újonnan nyílt ajándékboltjához, majd elváltak útjaink, minden jót kívánva egymásnak. Szerencsére nem kellett erölködnöm, de azért oda kellett figyelnem arra, hogy fontos legyen a beszélgetőpartner, a kedvében akartam járni a szavaimmal, mert éreztem, hogy jól esne neki. A legnagyobb kihívás egy “farkast” megszelidíteni, de úgy érzem most is sikerült egyet…

Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, a férjem épp vezetett, karácsonyi zene szólt a hangszórókból, suhantak mellettünk a gyönyörű, örökzöld fenyves erdők. Ahogy méltóságteljesen törtek fel, egészen az égig, életfogytig tartó büszkeségük egészen magával ragadott. Ella Fitzgerald dalai kellemes, nyugodt légkört teremtettek a sötét autóban, hiába voltak odakinn mínuszok. December közepén volt pár lopott napom, távol mindentől gondolkodni. Szeretnék Nektek megköszönni valamit: a két hónap alatt, soha nem látott jóságot kaptam Tőletek. Sok levelet, amelyekre igyekeztem mindig válaszolni, mert fontosnak tartom a virtuális világban is a kölcsönös kommunikációt. Egy-két vállalkozó kedvű egyén megpróbálta kedvem szegni, ennek ellenére ti mindvégig kiálltatok mellettem, bátorítottatok, biztattatok, hogy szívesen olvastok, és ne adjam fel. A bizalmatokba fogadtatok, megtiszteltetek azzal, hogy megosztjátok velem értékes gondolataitokat, izgalmas, vagy épp szomorú, fájdalmas témákat beszéltünk meg, őszinte kapcsolatok szövődtek, olykor tartalmas programok kerekedtek. Kiöntitek a szíveteket, segítséget kértek, tanácsért ragadtok tollat. Barátnőként, nővérként tekintetek rám, és ez borzasztó nagy dolog számomra. Képeket küldtök a receptem által elkészített ételeitekről, megjelöltök fotókon, adakozási kezdeményezésben ti is részt vettetek, vagy egy-egy kedves hozzászólással teszitek szebbé a napom. Szívből köszönöm tehát nektek ezt a nagybetűs Szeretetet, amivel az elmúlt pár hónapban megajándékoztatok!


20131223-023718.jpg

Bezárta egy évre kapuját az Angyalka projekt. Szombaton két társammal rengeteg tatrós élelmiszert, húsokat, nyersanyagokat vásároltunk, majd házhoz vittük egy 7 tagú családnak. Nem tudtunk sokat időzni, mert mindkét Angyalkát pár hónapos pici babája várta haza, de ahogy a külvárosi panellakás nyolcadik emeletén lévő lakásba érkeztünk, láttuk, hogy két nagyszülővel együtt osztozik a három gyermekes család. Csak félszemmel néztem körül a hét főnek elég szűk otthonban. Mindenhol játékok ültek, ruhák száradtak, félhomályban csillogó, izgatott szempárok lesték a sok-sok csomagot, amit hely hiányában az egyikük ágyára tudtunk csak lepakolni. Az édesanya nem tudta, hogy a gyerekek írtak levelet, így mondhatni teljesen váratlanul érte őt és párját a három Angyal megjelenése. Meghatódottság és visszafogott, szerény öröm energiája tisztán érezhető volt a levegőben, amit a konyhából kiszűrődő valamilyen meleg étel illata, és a lépcsőházból beilletlenkedő dohányfüst elegye kísért. Nem tudom szavakba önteni az a tizenöt percet. Az ajándékozás végeztével csak álltunk a lányokkal a liftben, néma csendben oda-vissza egymásra néztünk, majd a cipőnk orrát. Akkor megfogalmaztam, hogy lehet, hogy ez a család szegénységben él, de a szeretettől, az odafigyeléstől, a tisztelettől minden napjuk olyan gazdag, mint amiről sokan csak álmodnak. Az egyik tini srác például önzetlenül csak egy igazi karácsonyi vacsorát kért a családjának. Ha arra gondolok, hogy azt a vacsorát milyen parányi asztalt körbeülve fogják elfogyasztani a kissé sötét konyhában Szenteste, összeszorul a szívem… Máshol meg kandalló tűz ropog majd, illatos liba, és finom ételek, borral kísérve díszelegnek a dekorációtól roskadó étkezőasztalon, a mennyezetig érő csodálatos karácsonyfa mellett. Na azért ez fáj, mégha én az utóbbihoz hasonló csoportba is tartozom, szerencsés sokadmagammal. Ezért sok önkéntes Angyalka, erejükön felül teljesítve, és a saját családi karácsonyukat háttérbe szorítva segítettek az utolsó percekig, hogy végül 260 gyermek szívszakasztó boldogságot éljen át karácsony ünnepén. Azt hiszem, ez az igazi gazdagság, amikor ilyen érzésekkel és tapasztalatokkal gazdagodom. Ugyanakkor nagyon szomorú vagyok, mert átaludtam a délelőttöt, és nem értem oda az ajándékosztásra, ahol megláthattam volna, a kis ötéves lányom arcocskáját! Nem bírtam felkelni, mert valami felső légúti nyavaja kispécizett magának, és pont karácsony előtt ágynak döntött. (Az utóbbi időben ellógtam az immunerősítő koktélom, erre tessék…) Nem láthattam őt élőben, viszont az ünnepségről készült fotókon megtaláltam a kicsit és anyukáját, de nem szeretném közzétenni személyiségi jogokra hivatkozva. Egy tündéri, rövidhajú kislány. (Ott lapul a második sorban az én csomagom, a piros mintás doboz, fehér csíkkal a hasán, és egy szaloncukrot formázó ajándékkal a tetején.) Szép látvány ez a sok aranyos ajándék ugye? : )

20131223-130139.jpg

Míg más(ok) abba ölnek energiákat, hogy álneveket használva regisztrálnak az oldalamra, órákat töltenek a bejegyzéseim és az internet átnyálazásával, és kiragadva részleteket igyekeznek fogást találni rajtam, addig én még mindig a saját magam és a jövőm építésével foglalkozom csak csendben, ezért tűnhet úgy, mintha aktív semmittevő életet élnék. Ellenben tudatosan építem a jövőbeli céljaim darabjait, amiről egyelőre nem beszélhetek. Ezután is megköszönöm majd a gratulációt, vagy állok elébe az esetleges építő kritikának, de a butaságokat, a felesleges huszárkodásokat, az agressziót és a trágár szavakat nem fogom engedni, hogy megjelenjenek az oldalamon. Ha én megtisztelem azzal az olvasóim, hogy választékosan, emberi hangnemben szólok hozzájuk, tényleg nagyon örülnék, ha viszont is tapasztalnám ezt a tiszteletet. Köszönöm szépen.

Viszont, hogy a címre szorosabban is utaljak, végre elkészült a hó”gömböm”. Egy modellboltban vásárolt, méretarányosan kicsinyített Mikulást, szarvasokat, hógolyózó figurákat, fenyőket és házikót helyeztem bele. Sorra jártam az adott üzleteket, de nem találtam megfelelő befőttes üveget, végső elkeseredésemben az egyik hipermarket polcai között sétáltam egy 5 literes savanyú ubis üveggel a kezemben (igen, teli uborkákkal) hogy az lesz a gömb alapja. De a pénztár felé menet megláttam a háztartási osztályon ezt a kávétartó műanyag tárolót. Azt mondtam ő a tökéletes. Érzékeny búcsút vettem az ubiktól, majd elébe néztem a glicerin és a műhó beszerzés reménytelennek tűnő feladatának. Előbbit semmilyen patikában nem adnak ki, mert vényköteles (?!), az utóbbira pedig megannyi otthoni kisérlet után végül az egyik plázában lévő, téli kirakatból kunyiztam el egy nagy maréknyit, amit a dekoros kolléga nagyon szívesen átnyújtott, sőt még tanácsokkal is ellátott. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a hógömböket, még sosem volt nekem. Elkérkezettnek találtam az időt, hogy az adventi időszakot, a karácsonyi készülődést ezzel a házi készítésű örök darabbal zárjam. A hógömb nekem a gyermekkori álmodozásaim idézi. Egy téli világot, egy pillanatképet rendeztem be, ahol minden olyan békés, szeretetteljes és gondtalan. Egy belső világ, ahol bármikor megtörténhet a csoda, és az álmok valóra válhatnak.


20131223-024152.jpg

20131223-024202.jpg

20131223-024347.jpg

20131223-024407.jpg

Néhány napja kaptam egy levelet, amiben egy kedves olvasómnak, Petrának, az édesapja által írt karácsonyi vers volt olvasható. Azt írta a lány, hogy én jutottam róla eszébe, ezért elküldte nekem. -na erről az önzetlen figyelmességről beszélek, ami mindenkihez el kéne, hogy érjen. Engedélyt kaptam megosztani, fogadjátok szeretettel.

Ezzel a verssel kívánok kivétel nélkül, minden egyes Olvasómnak és Szeretteinek meghitt, békés ünnepet!

Molnár Ferenc, Karácsony, van ki…

Karácsony, van ki belőle harácsol, van ki örülne ha kapna egy kabátot, hogy ne fázzon az utca hideg kövén, Jézus szeretete legyen az övé!

Karácsony, van ki mindenét odaadja, hogy segítsen a bajban, nem vár érte köszönetet, örül ha látja a boldog embereket.

Karácsony, van ki csak csendesen sírdogál, érzi a világ s Jézus fájdalmát, Könnyei ha étellé válhatnának, jóllakatná kik ételre várnak!

Karácsony, van ki imáját mondja már, könyörgöm Istenem nézz le ránk, legyen szeretet mindenki szívében, karácsonykor és az év minden hetében!


20131223-124657.jpg

Réka

#christmas #hógömb #karácsony #snowglobe

6 megtekintés0 hozzászólás