Keresés

A stílus nem pénz kérdése


20131105-164348.jpg

Bár a részemről nagyon kedvelt, mégis az eddigi tapasztalataim szerint, egy igen kényes kategóriához érkeztem a blogomon belül. A családom, az ismerőseim mind tudják, hogy egészséges mértékben szeretem a divatot, és mindent, ami stílusos. Élvezettel vásárolok amikor van erre alkalmam, de egyáltalán nem tartom magam órákon át, sokszor céltalanul bóklászó “shopping girl”-nek. A férjemmel ellentétben nekem nincs 5 pár fekete cipőm, 4 barna és 3 kék. Hanem 1 fekete, 1 barna, és 1 kék. Oké, most kicsit lesarkítottam, de a lényeg, hogy funkcionális vásárló vagyok. Olyanra költök, amire tudom, hogy szükségem van, vagy ami még nem található meg a szekrényemben. Nem vagyok a felesleges dolgok felhalmozásának híve. Sem az otthonomban, sem a kocsimban, sem a gardróbban. Amire már nincs szükségem, elajándékozom, és a megmaradt kedvenceket kombinálom egymással, vagy frissítem a kínálatot. Kedvelem az egyszerű, letisztult, könnyen variálható darabokat, amelyek a nőiességet kihangsúlyozzák, sikkes eleganciát kölcsönöznek. Szeretek nő lenni. Ezért sem vetem meg a magassarkút és a kifinomult, minőségi darabokat. Magasabb sarkakon az ember lánya kecses járású, büszke, egyenes tartású, és vannak olyan alkati adottságok, aminek esztétikailag igencsak előnyös a 10, 12 centiméter plusz. (Például nekem.) Nem titkoltan Coco Chanel az egyik példaképem. Ő az, aki lázadt a társadalmi elvárások ellen, aki megtestesíti a modern nőt, akinek neve a világ legnagyobb divatházai között évtizedek óta jelen van. Divatikonná vált az egyszerű vonalvezetésű, fekete-fehér kombinációival, és ezzel bebizonyítja, hogy a stílusos öltözködést nem kell túlgondolni. A “hiedelemmel” ellentétben számomra a márka nem előbbrevalóbb a stílusnál. Ott vásárolok, mint az átlag lányok, nők sokasága, sőt, valahányszor Párizsban jártam, előszeretettel tértem be minőségi second hand butikokba, imádtam beszívni a már már lélekkel rendelkező ruhadarabok, vintage kiegészítők illatát. Itthon is vannak igényes turkálók, de valami azokból mégis hiányzik. Nem hiába, a franciák stílusérzéke megkérdőjelezhetetlen.

Tinilányként nem voltam elkényeztetve. Nem lógattam 18 évesen az egyik kezemben Chanel, a másikban Balenciaga táskát, nem ültem az iskolapadban Gucci csizmával a lábamon. A szüleim nem erre neveltek. Mindenért meg kellett “dolgoznom”, azaz például ha jó jegyet vittem haza matematikából, vagy segítettem a házimunkában, a szüleim mindig viszonozták valami aprósággal. Így legalább mindenki jól járt. Művészeti iskolákban tanultam, egy művészlelkű, kreatív családban nőttem fel, ahol a belső értékek fejlesztése volt a cél, nem a külső bizsuk és a vakolat fényezése. Már akkor szerettem böngészni a divatlapokat, amikor még helytelenül ejtettem ki Louis Vuittont, és fogalmam sem volt ki az, aki ilyen csúnya, barna monogrammos táskákat készít. Láttam az árakat a credit listában, de a szülők pumpolása helyett inkább kerestem a szekrényben a ruháim között olyanokat, amelyekkel be tudom helyettesíteni a magazinban látottakat. Inspirációt kaptam, amiket szívesen ültettem át a gyakorlatba. Ma is szeretek inspirálódni a legkiválóbb külföldi, és (ritkán) hazai, minőséget nyújtó divatblogokon, és látom, ahogy a bloggerek önzetlenül, segítő szándékkal mutatnak be outfiteket, stílusirányzatot, kiegészítőket magukon. Ez jó, mert erre ma láthatóan van igény. Az a bevett szokás, hogy a viselt darabok márkájának listáját ki finoman a kép alá szerkesztve, ki pedig büszkén, nagy mellénnyel dörgöli az érzékenyek orra alá, ezáltal vállalva a kockázatot, hogy felkínálja magát a kommenthuszároknak. Ez a “hobbi”, mint divatblogger külföldön virágzik, és teljesen normális, de itthon…úgy merjen az ember magára venni valami monogrammosat, vagy ikonikusat, hogy a tömeg csípőből rádobja a “neki könnyű”, “bezzeg az átlag”, “mi meg nem eszünk” köpködéseket. Ez szomorú, de sajnos mindkét nézőpontból. A stílus kategórián belül közzétett bejegyzéseimmel a koncepcióm, hogy egy magamfajta törékeny, vékony testalkatú, 165 centiméter magas nő hogyan öltözdködik, milyen színeket kombinál mivel, hogy az számára a legelőnyösebb legyen, és nem a legújabb szerzemények, high fashion márkák bemutatása. Az outfitek alatt szándékosan nem tüntetem fel a ruhadarabok márkáit sem most, sem pedig a jövőben. Ezzel a kezdő címre vissza is tértem: a stílus nem pénz kérdése. Így ezek a fotók az inspiráló jellegüket ugyan megtartják, de mindenki a pénztárcájának megfelően tudja továbbgondolni az öltözködését. Korábban dolgoztam divat- (és enteriőr) stylist asszisztensként reklámfilmeken (és magazinnál), később szabadúszóként fotózásokon, produkciókban. Nagyon szerettem, mert idegeneket, szereplőket, modelleket, ismert embereket kellett felöltöztetni az adott szerepre úgy, hogy sokszor a stílusát nem ismerve egy olyan “kosztümöt” kellett rájuk adni, amikben hitelesek maradnak. Ennek ellenére korán sem vagyok szakértője a témának, nem is szeretnék azzá válni, mert ez nagy felelősség, és kiváló szakmai képzettséget, elhivatottságot vár el. Ezért a bejegyzéseim nem oktató jelleggel készítem, hanem egyszerűen megosztom azokat az összeállításokat, amikben jól érzem magam, és a leginkább kifejezésre juttatom az egyéniségem.

Az alábbi képeket az egyik kedvenc városomban, Bécsben fotóztuk. Minden esetben a férjem a fotósom. Általában össze is veszünk, amikor ő fotóz, de minden egyes nézeteltérés, apró vita még szorosabbá fűzi a kapcsolatunkat, ugyanis ilyenkor érvelünk az elképzeléseink mellett, ami a csapatmunka szellemét erősíti. És egy kapcsolat mi más, mint csapatmunka?! A hétvégi bécsi kirándulásunkat sikerült ismételten magassarkúban kivitelezni. Chanel filozófiáját követve én sem gondoltam túl a napi viseletem, fekete gyapjú kabátban, fekete farmerben, térd alatt végződő csizmában és a táska színével megegyező, édesanyámtól kapott törtfehér gyapjú sállal a nyakamban vettük be a hűvös, őszi várost. Optikailag nyújtottam az alakomon azáltal, hogy egyetlen színt viseltem tetőtől talpig. Azt az elméletet, miszerint a magasszárú csizma “kettévágja” a lábat, ennek következtében nem előnyös alacsonyabb lányoknak, nem fedeztem fel ezen az outfiten. Remélem mások sem?!


20131105-171855.jpg

20131105-163724.jpg

20131105-163750.jpg

20131105-163813.jpg

20131105-163830.jpg

20131105-163900.jpg

20131105-163952.jpg

20131105-164042.jpg

20131105-164108.jpg

20131105-164124.jpg

Réka

#utazás #Bécs #minimál #fekete #stílus #csizma

41 megtekintés0 hozzászólás